Akció!

Páncélosok a budapesti csatában

6300 Ft 5500 Ft

Könyvleírás

Előrendelhető, megjelenik 2018. novemberben

1944. augusztus végétől az akkori Magyarország is a keleti hadszíntér része lett. Az ország természeti adottságai jórészt kedvező terepet biztosítottak a harcoló felek páncélosainak, amelyeket mindkét oldalon nagy számban vetettek be.

Ez az egyedülálló könyv a második világháború egyik legfontosabb hadműveletének, az 1944–1945. évi budapesti ostromnak az előzményeit, valamint a főváros területén megvívott harcokat tárgyalja a páncélos-hadviselés szempontjából. A jelen kötet a könyv második, jelentősen bővített kiadása, amelynek megjelentetését elsősorban azt tette szükségessé, hogy a témával kapcsolatban az utóbbi években számtalan elsődleges (levéltári) forrás vált kutathatóvá. Nem csak a szovjet csapatok és parancsnokságok eddig ismeretlen dokumentumai tartalmaznak sok új adatot, hanem a szovjet csapatok által zsákmányolt német iratok is. Ezek feldolgozásával a korábbiaknál is részletesebb kép vázolható fel a magyar főváros körül és annak területén megvívott páncélos-összecsapásokról 1944. október végétől 1945. február közepéig. A kötetben számos korabeli harcvázlat is helyet kapott, amelyek segítségével jobban megérthetjük a harccselekmények dinamikáját.

ISBN

Kategória

Szerző

Számvéber Norbert

Kiadás éve

2018

Kötés

Keménytábla

Oldalszám

700

Súly

g