Ingo Möbius: Heinz Kühn páncélvadász történetei a háborúból és a hadifogságból, 1939–1948

Hadiakadémia

A könyvben egy számunkra ismerős világból származó, hozzánk közel álló kultúrájú és neveltetésű fiatalember sorsa áll előttünk, akit 1939-ben beszippantott az egyensúlyát vesztett Európában támadt háborús örvény, olyannyira, hogy aztán hősünk végül csak 1948-ban tért haza a szovjet hadifogságból. A könyv Heinz Kühn háborús naplófeljegyzéseiből és jóval a háború után született emlékezéseiből áll össze, amelyeket Ingo Möbius, a német emlékezetkultúra fontos személyisége szerkesztett egységes könyvvé és látott el kommentárokkal.

Heinz Kühn 1920-ban, közvetlenül az első világháború után született Szászországban, és mindössze 18 éves volt, amikor megkezdte a katonai szolgálatát. Ugyan szülei szándékaival egyezően tisztviselői pályára készült, de erre csak egy tízéves, kényszerű közjáték után kerülhetett sor: már 1939 tavaszán részt vett a Wehrmacht prágai bevonulásában, majd ugyanazon év őszén a lengyel hadjáratban, ahol éles harccselekmények részese lett, többek között kivette a részét a később a Szovjetunióhoz került breszti erőd ostromából. Mindezekért másodosztályú Vaskereszttel tüntették ki. 1940-ben már hadnagy, és 1941 nyarán páncélvadász-alakulatával ott találjuk a Szovjetunió elleni hadjáratban. Ma is ismerősen csengő nevű, fontos helyeken harcolt: a Donyec-medencében, Harkovnál és Kurszk környékén, majd számára a Baltikumban ért véget a háború. Különösen érdekesek, sőt egyenesen meglepőek a szovjet hadifogságban szerzett tapasztalatai. 1948-ban a szovjet megszállási zónába került szülőföldjére tért vissza, majd különösebb konfliktusok nélkül illeszkedett be az NDK társadalmába.

Heinz Kühn emlékei elsősorban nem a harcok során átélt élményeket és a harcászati-haditechnikai részleteket rögzítik, hanem sokkal inkább azt az emberi és szervezeti közeget, amelyben a frontkörülmények közepette élt. A könyvben néhány, vele kapcsolatba került tiszttársa rövid, de tanulságos életrajzát is olvashatjuk. A több mint száz, főként a családi archívumból előkerült fotó csak még átélhetőbbé teszi az általa elmesélteket. Az emlékezése alkalmat kínál arra, hogy elgondolkozzunk az Európát nyolc évtizeddel ezelőtt sújtott és a mai életünkre is kihatással bíró kataklizma mélyebb tanulságain.